A véleményszabadságot Magyarország Alaptörvényének IX. Cikkelye deklarálja, lényegében megismételve a korábbi Alkotmány többször újraszabbott 61 §-ban foglaltakat:

(1)  Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
(3)  A demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító, sarkalatos törvényben meghatározott feltételek mellett közölhető.
(4)  A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.
(5)  A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.
(6)  A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

Az Alaptörvény a véleménnyilvánítás szabadságát védelme mellett a 2013-ban beiktatotta(4) és (5) bekezdésben meghatározza annak korlátait is.

Az Alaptörvény – és a korábbi Alkotmány – szellemében született törvények tovább részletezik és speciális garanciákkal gazdagítják a demokratikus közvélemény kialakulásának állam által garantált kötelezettségeit. Témánk szempontjából kiemelésre érdemes a Jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény, amely alapelvként rögzíti, hogy a társadalmi egyeztetés során biztosítani kell, hogy a véleményezési folyamatban a véleményeknek a lehető legszélesebb köre jelenjen meg, és biztosítani kell az egyeztetések átláthatóságát, azok minél teljesebb koru nyilvánosságát.E jogszabályi rendelkezés azért nagyon fontos, mert a nyilvánosság játékterén a játékszabályokat a jogszabályok hordozzák, és a közvélemény működése szempontjából meghatározó, hogy e játékszabályok megalkotásában milyen módon vehet részt.

A véleménynyilvánítás alapjaként meghatározható információs jog tekintetében a 2010. Évi LXXXV. Törvény (Mttv) alapelvei között rögzíti az alábbiakat:
3.§  Magyarországon a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők. A médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad, a médiaszolgáltató és a sajtótermék kiadója felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak betartásáért.

Hasonló módon fogalmaz a 2010. évi CIV. Törvény ( Smtv.) 4.§-a is, kimondva, hogy a sajtószabadság kiterjed az államtól, valamint bármely szervezettől vagy érdekcsoporttó való függetlenségre is.

A dolgozat terjedelme nem teszi lehetővé, hogy a témára vonatkozó valamennyi jogszabályt áttekintsük, de a fenti lényeges elemek felvázolása mellett megggyőződésem, hogy a jogszabályok szintjén a játékszabályok lehetővé teszik a demokratikus közvélemény egészséges működését. De a játékban emberek és érdekek vannak, ezért érdemes megfigyelni, hogy a szabályok az alkalmazás során mennyiben hatályosulnak.

1. Az Alkotmánybíróság értelmezése

A demokratikus közvélemény értelmezését az Alkotmánybíróság 3061992.(V.26.) AB Határozatában fejtette ki. E határozatában az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát a plurális, demokratikus társadalom alapértékének tekinti. Ebből eredőnek tekinti az informáltsághoz való jogot, az inforációk megszerzésének szabadságát. Álláspontja szerint ez a jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. Mindezek biztosítása az állam feladata. Ez az alaphatározat a véleménynyilvánítás szabadságát tágan, liberálisan értelmezve az állam fő feladatává a a tartózkodást, az állami beavatkozás korlátozását tette. A fenti alaphatározat hosszú ideig meghatározta az Alkotmánybíróság gyakorlatát, és hasonló értelmezésekkel találkozunk több  határozatban is. Témánk szempontjából kiemelem közülük a 34/ 1994. (VI.24.) AB Határozatot, amelyben a taláros testület kifejtette, hogy a véleménynyilvánítás feltétele a közérdekű adatok nyilvánossága, amit szintén az államnak kell biztosítania. Ez szükségszerűen együttjár a közszereplők és közintézmények bizonyos jogainak korlátozásával,és ennek pozitív és negativ garanciáit is meg kell az államnak teremtenie.

A véleményszabadság liberális felfogása óhatatlanul más alapjogok sérelmével járhat, és ezt az Alkotmánybíróság az utóbbi években hozott határozataiban is elismerte. A 165/2011. (XII.20.) AB Határozatban kimondta, hogy “fogalmilag kizárt a demokratikus közvélemény kiépítésének, fenntartásának eszközeként olyan médiatartalom, amely tagadja a demokrácia intézményes, alapvető jogokhoz kapcsolódó alapértékeit.”

A 18/2004. (V.25.) AB határozat a gyűlöletbeszéd büntetőjogi értékelése kapcsán már egyértelműen állást foglalt a véleményszabadság korlátozhatósága mellet, hangsúlyozva annak rendkívül szűken értelmezhető, törvényi garanciákkal védett alkalmazhatóságát:

“A szólás szabadságának állapota a demokrácia fokmérője. Minél kevesebb korlátozás nélkül érvényesülhet a véleményalkotás és -nyilvánítás joga, annál biztosabb lábakon áll az alkotmányos demokrácia. Egy valóban szabad társadalomban a szélsőséges nézetek hangoztatása önmagában nem idéz elő zavargásokat, hanem hozzájárul a köznyugalom és közrend alakításához, a lakosság toleranciaszintjének emeléséhez. Ahol „sokféle véleménnyel találkozhatnak az emberek, a közvélemény toleráns lesz”. [Abh1., ABH 1992, 167, 180., 18/2000. (VI. 6.) AB határozat (a továbbiakban: Abh4.), ABH 2000, 117, 128.] A türelmes, a szólás valódi szabadságát biztosító társadalom visszahat az egyénre, erősíti polgárainak jellemét, olyan intellektuálisan független személyeket nevel, akik autonóm módon képesek életük irányítására, az általuk vallott eszmék és értékek iránt elkötelezettek, de nyitottak a más véleményt vallók és másként gondolkodók érveire. A véleményszabadság védelmének a demokratikus társadalmakban a jogállamiság által megkövetelt minimumszintjét biztosítani hivatott nemzetközi emberi jogi dokumentumok is a véleményalkotás szabadságát, az eszmék megismerésének és közlésének szabadságát hirdetik. “

“1.2. A fenti nemzetközi emberi jogi dokumentumok és az Alkotmány 61. §-a is védelemben részesítik a véleményszabadságot, bizonyos esetekben azonban lehetővé teszik e jog korlátozását. Az Egyezségokmány 20. cikkének 2. pontja az izgató beszéd tiltását követeli a részes államoktól. „Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat.”

“2.2. Azt, hogy a szélsőséges megnyilvánulások esetén az Alkotmány 61. § (1) bekezdésével összhangban milyen esetekben alkalmazható büntetőjogi szankció, az Alkotmánybíróság az Abh1.-ben a következőképpen határozta meg:
Indokolható a büntetőjogi jogkövetkezmény kilátásba helyezése, ha a cselekmény eléri azt a szintet, amely alkalmas arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsa, amelyből gyűlölet keletkezvén, a társadalmi rend és béke megzavarására vezethet. Ha egy ilyen cselekmény következtében a köznyugalom megzavarása mögött „ott van nagyszámú egyéni jog megsértésének a veszélye is: a csoport ellen felszított indulat fenyegeti a csoporthoz tartozók becsületét, méltóságát (szélsőséges esetben életét is), megfélemlítéssel korlátozza őket más jogaik gyakorlásában (köztük a szabad véleménynyilvánításban)”. A gyűlöletre uszítás esetében az emberi méltósághoz fűződő és más, az alkotmányos értékrendben magasan álló szabadságjog sérelmének veszélye indokolja a büntetőjogi védelmet, valamint az a cél, hogy a gyűlöletre uszítás lehetséges sértettjei: a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportok, illetve a lakosság egyes csoportjai tagjainak alapjoggyakorlását ne tegyék lehetetlenné a velük szemben megnyilvánuló előítélettel teli, gyűlölködő és megvető kijelentések.”

Látható, hogy az egymás mellett élő alapjogok ütközése koronként, történelmi helyzetenként eltérő mértékben indokolja a véleményszabadság korlátozását, a beavatkozás intenzitását. De hol a határ, és jogosult-e az állam arra, hogy ezeket a határokat meghatározza? Az újmédia elterjedésével egyáltalán képes-e a határok kijelölésére, vagy a technika teszi lehetővé a véleményszabadság teljes kibontakozását, és az állam szerepe a demokratikus közvélemény kialakulásában háttérbe szorul?

Szerző: Dr. Nadray Katalin

Hagyjon üzenetet